Magazin

"Ragyogó városom" fotópályázat 2016

“Ragyogó városom” fotópályázat 2016

2016. 12. 16.

Blachere Illumination Hungary Kft. 2016-ban első alkalommal rendezte meg a Ragyogó városom 2016 fotóversenyt és osztott ki az értékes díjakat azoknak a versenyzőknek és szavazóiknak, akik a városukat, épületüket külső és/vagy belső fénydekorációval felszerelt bemutató fotókért a legtöbb közönségszavazatot szerezték meg.

Ez a fotóverseny azért jött létre, hogy mindenki gyönyörködhessen az adventi időszak alatt látható fénydekorációs megoldásokban az ország minden táján.

A fotók 4 kategóriában készülhettek, kategóriánként 1 győztessel:
1) Közterületi dekoráció
2) Bevásárlóközpont fényei
3) Családi ház fénybe öltöztetve
4) Egyéb

A kategória-győzteseken felül egy különdíjat is kiosztottunk annak a pályázónak, akinek a képe a legtöbb szavazatot kapta azok közül a fotók közül, amelyek a Blachere Illumination Hungary Kft. közreműködésével létrehozott fénydekoráció megvalósulásáról készültek.
A pályázaton összesen 5 győztest hirdetünk, ezen felül a győztes fotókra szavazók között kisorsoltunk összesen 5 db. fényfüzért.


A képekre adott szavazatok alapján az alábbi győzteseket köszöntjük:
1) Közterületi dekoráció + Blachere különdíj: Martini János – Csongrád Városháza (3452 szavazat)
2) Bevásárlóközpont fényei : Haraszti Sándorné – Kaposvár Pláza (294 szavazat)
3) Családi ház fénybe öltöztetve: Várhegyi Andrea – A legszebb családi ház a falunkban (736 szavazat)
4) Egyéb : Halascsák Erzsébet – Nyíregyháza (809 szavazat)

Sok szeretettel gratulálunk!


Martini János felajánlotta nyereményét Csongrád városának:

“Szeretnék köszönetet mondani a Blachere Illumination Hungary Kft.-nek is a pályázat kiírásáért. Azt gondolom, hogy velem együtt a csongrádi emberek részére is öröm, hogy a Városházán 2011-től a Blachere Illumination Hungary Kft által épített fénytechnika emeli a vizuális látvány értékét, és teszi hangulatosabbá az Adventi gyertyagyújtásokat és a Karácsony ünnepét.

A fentiek szellemében részemre óriási megtiszteltetés, hogy az én fotóm nyerte meg a pályázat „Közterület” kategóriáját, valamint a Blachere különdíjat. Ezt a nyereményt felajánlottam Csongrád városnak. Döntésemet az motiválta, hogy ezekkel a világítástechnikai dekorációs eszközökkel a csongrádi emberek részére – a Blachere Illumination Hungary Kft.-vel közösen tudjuk emelni a közterületeken a karácsony ünnepi hangulatát, annak vizuális megjelenítését, és az atmoszféráját.”

/Martini János/


Nagyon köszönjük, hogy több ezer szavazattal támogattátok fotópályázatunk résztvevőit – összesen 20.000 szavazat érkezett!
A nyertes fotókra szavazók között kisorsoltunk 5 db. fényfüzért.

Fényfüzért nyert:

  • Taál István
  • Anna Palotai
  • Mária Székely
  • Anna Helga Horváth
  • Andrea V Wágner

Fotópályázatunk képei, amelyek a Blachere Illumination Hungary Kft. közreműködésével létrehozott fénydekoráció  megvalósulásáról készültek:

 

További hírek